Városunkban 3. alkalommal került megrendezésre a Ne légy KRESZ-telen! városi vetélkedő a hajdúböszörményi autósiskolák (Fehér Autósiskola, Madarász Autósiskola, Ungvári Autósiskola) és a városi rendőrség közreműködésével.

Azért jött létre ez a rendezvény, hogy felhívjuk városunk lakóinak figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára.

Ezen a napon 5 fős csapatok mérik össze vezetési tudásukat, és minden évben érdekes programok várnak az érdeklődőkre. A versenyző csapatok és a látogatók, szurkolók száma évről évre növekszik, aminek nagyon örülünk, mert egyre több ember élheti át újra azt az élményt, amikor megszerezte a jogosítványát. Természetesen nem titkolt célunk, hogy a vetélkedő keretében minnél többen felfrissítsék KRESZ-tudásukat.

A csapatoknak 4 feladattípust kell teljesíteniük:

  • KRESZ-teszt kitöltése számítógépen
  • Biciklis ügyességi verseny
  • Rutin pályán autós ügyességi verseny
  • Szabályos közlekedés forgalomban

A tavalyi évtől kezdve az autósiskolák is indítanak csapatokat.

2008-ban csapatunk I. helyezést ért el, ebben az évben pedig az előkelő II. helyezést (a rendőrök csapata előzött meg bennünket) sikerült megszereznünk. A szép sikerért nagyon büszkék vagyunk egykori tanulóinkra, és köszönjük, hogy részt vettek a versenyen!

A 2009-es csapat tagjai: Szabó Ágnes, Barkó Imre, Barkó Sándor, Hadházi Csaba, ifj. Ungvári László.

A 2008-as csapat tagjai: Szabó Ágnes, Berki József, Deák Antal, Katonka Lajos, ifj. Ungvári László.

Az idei évben indult egy másik csapat is, tagjai ugyan nem az Ungvári Autósiskola színében indultak, de nálunk szerezték meg a jogosítványukat: a Fiatalok csapata a kiváló III. helyezést érte el. Gratulálunk nekik is!

Jövőre is várjuk tanulóink jelentkezését a versenyre!